Párizs külvárosában jártam 2017-ben



EGY PÁRIZSI KÜLVÁROS KÉPEI.
(MONTREUIL)

Kedves honlap olvasó!
  2017. novemberében úgy hozta a sorsom, hogy Párizs egyik külvárosában tölthettem néhány  hetet (Montreuilben).
Ez idő alatt fényképezőgéppel a kezemben ismerkedtem környezetemmel és sétáltam az utcákon. Úgy gondoltam, hogy néhány képet közreadok a kedves olvasóimnak.
  Kérem, hogy úgy nézzék a felvételeket, hogy legtöbbjüket szerkesztés nélkül, hirtelen előkapva táskámból a gépemet fényképeztem. A külvárosban nagyon sok, nem francia nemzetiségű polgárral találkoztam. Az idegen emberek ellenszenvét igyekeztem azzal elkerülni, hogy fényképezőgépemet csak időnként kaptam elő és arcokat nem fotóztam.
"Mikulás" közeledtével törekedtem egy pár gyermek-felvételt készíteni.  Az utcákon sok kézműipari sátort láttam, ahol a kíváncsiskodó gyerekek megismerkedhettek különböző szakmákkal, valamint házi állatainkkal. Sokan kipróbálhatták, milyen pónilovon, szamárháton ülve a toronyházak között nézelődni.

Én azt hiszem, hogy az ott élő emberek ezekkel a gyermeklehetőségekkel sok gyereknek örömet szereztek, és nem utolsó sorban: kedvet ébresztettek a sokfajta kézműipari lehetőségekhez, és mindezt az iskolai tanulmányok színesebbé tétele által.
Kérem, fogadják szeretettel: és ezúton kívánok kellemes időtöltést, böngészést képeim között.

Dedik János

Budapest 2017. - 18.

Első részben egy szép naplementét fényképeztem a repülőgép ablakán keresztül, majd pedig Párizs külvárosát mutatom be.
Boldog Új Évet kívánok 2018-ra honlapom minden kedves látogatójának!